Prológus - 1. Fejezet

Prológus

Travis

 

Fordította: Sweety

 

Amikor beléptem az új otthonomban kialakított irodámba, nem számítottam arra, hogy az ötéves lányomat az íróasztalomnál ülve, kezében egy képkerettel találom. Azt hittem, hogy a szobájában rajzol, de itt volt és úgy tanulmányozta a fényképet, mintha egy kirakós lenne.

– Hercegnő, mit csinálsz? – kérdeztem, miközben odamentem hozzá.

– Apa, ki ez a hölgy? – Felmutatta a képet, amikor mellé értem. A szívem megugrott.

Violet.

Óvatosan felkaptam Izzyt a székből, leültem a helyére az íróasztalomhoz, és az ölembe ültettem. – A neve Violet.

– Miért van nálad a képe?

A füle mögé simítottam a haját, és megcsókoltam a halántékát. – Ő volt az egyetlen nő, akit teljes szívemből szerettem. Sajnos közbejött a munka, és így elvesztettem az esélyt a boldog életre örökre.

Egy pillanatra elhallgatott. – Nagyon csinos, apa.

– Tudom, hercegnő.

Miután Ballaratba költöztem azt reméltem, hogy láthatom Violetet. Megbántam, hogy elköltöztem New Yorkba. Életem legrosszabb döntése volt, hogy az egyetem után elhagytam őt, de ezen változások nélkül nem lennék az a férfi, aki most vagyok. Nem lenne meg mind az, amit elértem. Akkoriban mindketten más utat választottunk; az enyém Sydney-ben az építőiparban, ő pedig maradt Victoriában.

Aztán jött egy lehetőség, hogy egy nagynevű New York-i cégnél dolgozhassak, és ez meggyőzött. Ott találkoztam egy barátommal, és együtt vágtunk bele az üzletbe. Violetnek és nekem volt egy tervünk: rendezni a karrierünket, majd végül újra egymásra találni. Csakhogy nem így alakult. A nő, akivel akkoriban randevúztam, teherbe esett, és onnantól kezdve minden megváltozott.

A francba, ráadásul találkozgattam most is valakivel, de már nem tudtam tovább elviselni azt a nőt. Pammel hat hónappal ezelőtt találkoztam Sydney-ben, amikor Izzyvel egy évig ott éltünk az üzleti ügyek miatt. Pam és én azért kerültünk kapcsolatba, mert az államban dolgozott, de eredetileg Melbourne-ből jött. Eléggé megtetszett ahhoz, hogy többet akarjak az alkalmi szexnél. Csak az idő múlásával derült ki, hogy hibát követtem el, mert pénzéhessé kezdett válni.

Hamarabb is megszabadultam volna tőle, ha nem követett volna Victoriába. Bár ahelyett, hogy rávett volna, hogy őt válasszam, vagy egy másik helyszínt, kivette a kezemből a döntést, és maga intézte a költözést... természetesen az én pénzemből.

Így hát továbbra is magam mellett tartottam őt, mert nem voltam olyan kegyetlen, mint ahogy az emberek gondolták – kivéve, ha átbasztak engem vagy az enyéimet. Akkor, ahogy Link barátom fogalmazott, egyenesen ijesztő voltam.

Hamarosan azonban, nagyon is hamar, boldogan látnám, hogy Pam eltűnik az életünkből. Már egy ideje meg akartam szabadulni tőle, de a költözés, az üzlet és Izzy miatt nem értem rá. Bassza meg, több mint négy hónapja még csak nem is használtam a testét. Ő próbálkozott, de nem bírtam elviselni az érintését. Egy újabb ok, amiért mennie kellett.

Ő az egyetlen barátnőm, aki sajnálatosan találkozott Izzyvel, de az is csak véletlen volt. Nem mintha Izzy tudta volna, hogy Pam és én találkozgatunk. Meggyőztem a lányomat, hogy Pam csak egy barát. Már nem sokáig lesz az.

Violet nem ismerte azt a férfit, aki most vagyok, de ismertem azt a nőt, aki ő volt, és nem ő az egyetlen, aki képes volt bárkit megtalálni. Tudtam, hogy saját magánnyomozói vállalkozása van, Ryan Warden, Chuck Stanley és Butch Callington dolgozott neki. Harmincnégy éves volt, huszonötnek nézett ki, és egyedül élt a városban. Időben fizette az adót, az elmúlt három évben néhányszor randevúzott, de inkább konditerembe járt, vagy otthon maradt olvasni és tévét nézni. Még azt is tudtam, hogy mikor viszik el a szemetet a házától.

Hogy miért?

Mert egy évtizedig távol maradtam, abban a reményben, hogy megházasodik vagy tartós kapcsolatban él, de nem így történt. A karrierje jelentette neki a legtöbbet, és itt volt az ideje annak, hogy megtanítsam neki, hogy az élet többről szól, mint a munkáról.

Itt volt az ideje, hogy visszaszerezzem azt a nőt, aki mindig is az enyém volt.

Első fejezet

Violet

 

Fordította: Sweety

 

Néhányan azt mondták, hogy lobbanékony vagyok. Mások szerint nem, de ezek az emberek nem ismerték az igazi énemet. Én tudtam, hogy temperamentumos vagyok, ezért is lettem magánnyomozó. Nem voltam egy társasági ember. Nem akartam egy rendőrkapitányságonakár nyomozóként dolgozni, mert főnök akartam lenni. Nem akartam faszfejekkel együtt dolgozni. Így én választhattam ki azokat, akik mellettem dolgoznak. Eleinte kiszűrtem a gyökereket, akik azt hitték, hogy magánnyomozónak lenni csak móka és kacagás. Eltartott pár évig, de végül a legjobb csapatom lett Wardennel és Chuckkal, aki sajnos hamarosan elköltözik, így Butchot vettem fel a helyére. Egyből tudtam, hogy jól be fog illeszkedni.

– Tönkretetted a kibaszott életemet, te kurva – kiabálta Mr. Donahue az asztalom előtt állva.

– Hát akkor talán a farkát a nadrágjában kellett volna tartania – javasoltam.

Éppen amikor elkezdett az íróasztal fölé hajolni, Butch odasétált, megragadta Mr.Donahue karját, és az ajtó felé rángatta.

– Vedd le rólam a mocskos kezed. Beperellek – kiabálta. – Halott vagy. Mind halottak vagytok.

Felemelve a hangomat kiáltottam vissza. – Köszönöm a halálos fenyegetést. Felvétel készült, és ha bármi történik, a rendőrség tudni fogja, kit kell keresnie.

Rajtakaptam Mr. Donahue-t, ahogy elsápad, mielőtt Butch kitessékelte, majd kilökte volna az épületből. Butch visszatért, mogorva arccal. – Sok ilyen bunkó szokott bejönni hozzád?

– Igen, főleg ha megcsalás miatt buknak le. Nem akarják vállalni a felelősséget. Valakit hibáztatniuk kell, és ezek rendszerint mi vagyunk.

A bejárati ajtó ismét kinyílt. Mindketten odanéztünk, arra számítva, hogy Mr.Donahue jön vissza. De nem ő volt.–Miről maradtam le? – kérdezte a titkárnőm, Zara.

– Egy újabb férj, aki panaszkodik, mert lebukott.

– Mindig akkor megyek ebédelni, amikor megy az akció – panaszkodott, közben egy zacskó elviteles kaját dobott az asztalomra, és átadott egyet Butchnak. Az biccentett neki, és visszament az asztalához.

– Butch, egy óra múlva találkoznod kell Chuckkal Stanberrynél. Vi, neked egy óra múlva találkozód van Gradinékkel.

Felnyögtem.

Zara nevetett. – Mondd el még egyszer, miért utálod ezeket a találkozókat? Azokat, ahol az ügyfél a jó munkádért megdicsér téged, mert megtaláltad a gyerekét, hozzáteszem, hogy közben a rendőrség nem tudta hol van. Mégis inkább elbújnál az íróasztalod alá, hogy ne kelljen találkoznod velük.

– Nem vagyok híve a dicséreteknek. Én csak sikeresen el akarom végezni a munkám, és aztán megkapni érte a fizetésemet.

Zara a szemét forgatta, és felhorkant. Mióta megismertem őt és a pezsgő személyiségét, a szívemhez nőtt. Olyannyira, hogy bármit megtennék azért, hogy maradjon. Zara megrázta a fejét, mielőtt visszament az asztalához előre. Néhány hete volt nálunk. Már épp akartam keresni egy asszisztenst, de nem volt rá időm, és akkor besétált az önéletrajzával.Ideges volt, és elmondta a vezetéknevét a bemutatkozásnál, amely különbözött az önéletrajzában szereplőtől, és már tudtam, hogy el akar tűnni a múltja elől. Miután elment, utána néztem, hogy pontosan ki volt a férje, és rájöttem, hogy menekül előle és a szarságai elől. A tippjeim általában bejöttek.Nem voltam biztos benne, hogy itt fogja keresni, de a közelben akartam lenni, hogy ha kell segíthessek.

Ott volt az a tény is, hogy a bátyám motoros klubjának telepével és az egyik vállalkozásával szemben lakott.

Egy testvér, akit évek óta nem láttam, mert kitartott a Hawks MC mellett, még akkor is, amikor illegális dolgokkal foglalkoztak, például fegyverekkel, nőkkel és drogokkal.

Még azután sem kerestük egymást, hogy Talon átvette az elnöki posztot, és rendbe tette az egész klubbot.

Mindketten önfejűek voltunk.

Bizonyos értelemben reméltem, hogy ha Zara velem dolgozik, akkor az valahogy visszavezet a bátyám életébe, úgy, mintha nem én lennék az, aki behódol.

Gondoskodtam róla, hogy rendben legyen az életem. Talon is ezt tette, de kétségkívül tudtam, hogy az ő életét az ő szabályai fogják irányítani, és nem mindegyik lesz teljesen legális.

Olyan kurva nagyon makacsok voltunk.

 

 

 

– Kérem, engedje, hogy még egyszer megköszönjem. Nem tudom elégszer megköszönni, hogy visszahozta hozzánk Angelát – mondta Mrs. Monroe, és milliárdjára is kezet rázott velem. Végül a bejárati ajtóhoz kisértem,hogy minél közelebb legyen,amikor elindul.

– Csak örülök, hogy haza került, Mrs. Monroe. – Sajnáltam Mrs. Monroe-t. Angela egy hormonoktól túltengő tinédzser volt, aki ráadásul nagyképűen viselkedett, és valószínűleg a következő hetekben ismét eltűnik az idősebb barátjával. De én elvégeztem a munkámat, és nem tehettem többet. Mégis felvetettem az aggodalmamat. – Lehet, hogy újra meg fog szökni.

Mrs. Monroe sóhajtott és bólintott. – Nekem is ez volt az érzésem.

– Még nincs tizennyolc éves, Mrs. Monroe. Ez azt jelenti, hogy még változtathat a helyzeten.

– Megpróbálom.

– Tartsa meg a számomat, és ha attól tart, hogy elszökik, hívjon fel. Természetesen ingyen.

Könnyek gyűltek a szemébe. Itt volt az ideje, hogy visszavonuljak. Nem bírtam jól a sírást, hiszen magam is alig-alig tettem. – Köszönöm, hogy bejött, de Wardenszólított.

Warden felkapta a fejét a szemét forgatva, amikor meghallotta a nevét. – Á, igen, egy kis segítségre van szükségem. – Ismerte a dörgést. Ha látta, hogy egy érzelmes ügyféllel foglalkozom, neki kellett elterelnie a figyelmemet.

Mrs. Monroe bólintott, és megfeszült a testem, amikor átölelt. – Igen, igen. Biztosan nagyon elfoglalt. Még egyszer köszönöm.

– Szívesen. – Elmosolyodtam, mielőtt megfordultam, és Warden felé vettem az irányt. Zara majd rendezi a számlát, ezért elfoglaltnak kellett tűnnöm, amíg nem lesz tiszta a levegő.

Warden rámutatott valamire a képernyőjén. Bólintottam. Azt suttogta: – Ugye tudod, hogy te is nő vagy, és ez a sírós szarság nem szabadna, hogy megijesszen.

– Fogd be! – Sziszegtem a fogaimon keresztül, és közben levigyorogtam rá. Amint hallottam, hogy nyílik és csukódik az ajtó, odanéztem. Zara már a fejét rázta.

– Mi van?

Megforgatta a szemét. – Semmi.

– Jó, akkor ma korán lelépek. Warden, készen állsz a bezárásra?

– Tudod jól, hogy igen.

– Köszi. Butch és Chuck csak holnap jönnek, remélhetőleg valami újdonsággal az ügyükről.

Az íróasztalomhoz mentem, felkaptam a kulcsaimat és a táskámat, mielőtt elindultam az ajtó felé.

– Kilenckor találkozód van egy bizonyos Mrs.Bendale-lel – emlékeztetett Zara.

– Biztos, hogy korán érkezem majd. Viszlát, srácok.

– Szia – Zara intett. Warden morgott.

Ahogy hazafelé vezettem, elmosolyodtam. Jól ment az üzlet. Még akkor is elégedett voltam a dolgok menetével, amikor olyan faszfejek bukkantak fel, mint Mr.Donahue. A papírmunka nagy részét elintéztem, így az este a pihenés és a csend élvezete lesz.

Mire hazaértemmár majdnem sötét volt, így felkapcsoltam a nappaliban a villanyt, majd besétáltam a konyhába, és ugyanezt tettem. Miután rendeltem egy pizzát, lezuhanyoztam, majd átöltöztem egy leggingsbe és egy kapucnis pulóverbe, azután a konyhába mentem egy üveg vízért. Az üveget a kezemben tartva indultam a nappaliba.A hely csendje az utóbbi időben egyre inkább kezdett megviselni. Felvettem a távirányítót, leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. A Jóbarátok ismétlései mentek a csatornán, így ott hagytam, és kényelembe helyeztem magam.

Körbepillantottam a nappalimban. Nem olyan nő voltam, aki sokat akart, pedig bármit megvehettem volna, amit csak akartam. Egyszerűen nem sok mindenre volt szükségem az életben.

És boldog voltam.

Az voltam.

Volt egy nagyszerű üzletem, csodálatos kollégáim, egy saját lakásom. Akkor jöttem-mentem, amikor akartam, ami nem volt gyakori. Randiztam, amikor úgy éreztem, hogy szükségem van rá, de ez sem volt gyakori.

Boldog voltam, ahogy az életem alakult.

Nem hiányzott semmi.

Nem voltam hajlandó arra a férfira gondolni, aki ott lehetett volna mellettem a kanapén, ha megkérem, hogy maradjon. De nem akartam az a nő lenni, aki miatt egy férfi őt választja a karrierje helyett. Különösen akkor, amikor én is ugyanolyan ambiciózus voltam, mint ő.

Nem voltam hajlandó arra a fájdalomra gondolni, amit akkor éreztem, amikor elment.

Még akkor is titkoltam, amikor egy ideig tartottuk a kapcsolatot.

A gyengeséget nem mutattam ki. Gyenge voltam miután elment. Gyenge voltam, mert minden lélegzetvételnél hiányzott.

De nem gondoltam rá, és arra sem, hogy tudtam, Ballaratban él. Nem akartam tudni, hogy valójában hol lakik. Így nem mentem oda, hogy megnézzem, hogy néz ki ennyi év után. Nem voltam hajlandó arra gondolni, hogy szívesen összefutnék vele az utcán.

Megváltozott az életünk.

Az emberek megváltoznak.

Hallottam, hogy mennyire megváltozott, úgyhogy jobb is volt, hogy mostanában nem tudok róla.

Félretoltam a vele kapcsolatos gondolatokat.

Semmi másra nem volt szükségem az életben. Boldog voltam, és minden nap ezt mondogatom magamnak.

Minden más helyett csak élveztem a műsoromat, a pizzámat és az estémet, teljesen egyedül.

Jézusom, ennyire szánalmas voltam?

Vagy csak magányos?

Akármi is, nem tetszett.

Mégis... kíváncsi vagyok, mit csinál most.

A pokolba is, miért nem gondoltam rá?

Megszólalt a csengő. Ha nem lett volna furcsa, a pizzafutárnak adtam volna egy puszit, amiért kirángatott a nyomasztó gondolataimból. Ehelyett egy hatalmas mosolyt küldtem neki, és pizzával a kezemben visszasétáltam a kanapéhoz, hogy elmerüljek az agyzsibbasztó tévézésben.