8.-9. Fejezet

 

Nyolcadik fejezet

Travis

 

Fordította: Sweety

 

Meg tudtam volna ölni Linket, amiért elmondta Violetnek a fényképet az irodámban. Biztos voltam benne, hogy ijedtében kirohan a szobából. De nem tette. Majdnem belehaltam, amikor láttam a könnyeket a szemében, a remegő testét, az ökölbe szorított kezét, és mégis maradt. Ezért inkább meg kellett volna csókolnom Linket.

Vacsora után Izzy felvitte Violetet a szobájába, hogy megnézze a tündérlámpát, amit tőle kapott. Ettől én is ledöbbentem. Violet vett ajándékot Izzynek. Nagyon jó érzés tudni, hogy gondolt Izzyre. Tudtam, hogy a lányom csodálatos, de arra nem gondoltam, hogy Izzynek ilyen gyorsan sikerül meghódítania, főleg, hogy Violet mindig azt mondta, hogy soha nem akar gyereket.

A dolgok változhatnak.

Remélhetően folyamatosan változnak.

Számára, számomra, kettőnknek.

Az előszobából a lépcsőhöz érve láttam, hogy Izzy Violet kezét fogva jön lefelé a lépcsőn. Valamiről beszélgettek, vagyis főleg Izzy beszélt, de Violet vigyorogva figyelt rá. Elmerültek egymás társaságában, ahogy Izzy a nappali felé vezette Violetet, és észre sem vettek. Látni a kezüket egymásba kulcsolódni... gyönyörű látvány volt.

Izzy nem ismerte az anyját, és ha tehetem, ez így is marad. Nem azt akartam, hogy Violet helyettesítse Izzy anyját. Önző módon csak magamnak akartam Violetet, de kettőjük kapcsolatát látva összeszorult a mellkasom.

A nappaliba lépve láttam, hogy Izzy a kanapén, Violet pedig előtte ül a földön. – Tetszik a hajad – jegyezte meg Izzy.

– Nekem meg a tiéd.

– Ha gondolod, utána megcsinálod az enyémet is?

– Örömmel. – Megrándult, amikor Izzy túl erősen húzta.

– Légy gyengéd, Izzy.

Mindketten rám néztek. – Úgy lesz, apa.

Megtorpantam, amikor Violet rám mosolygott.

Rám mosolygott.

A férfira, aki lehallgatta a telefonjait. Egy kibaszott idióta voltam.

A férfira, aki nőket futtatott.

Violet rám mosolygott.

A mosolya kezdett lehervadni, mert csak álltam és bámultam, mint egy istenverte bolond. Gyorsan visszavigyorogtam, majd megkérdeztem: – Kér valaki fagyit desszertnek?

– Én! Én, én, én, én! – mondta Izzy a kanapén ugrálva.

Violet nevetve pillantott maga mögé. Visszanézett rám.–Azt hiszem, én is kérek, köszönöm.

Jézusom, ezt életem végéig el bírnám viselni minden este. Azt akartam, hogy ez így legyen. Azt akartam, hogy Violet mindig mellettem legyen.

Muszáj ezt elérnem.

Bólintottam, és azt mondtam: – Jobb, ha megyek a fagyiért, mielőtt a hercegnőm szörnyeteggé változik.

– Apa – nyafogott Izzy. – Soha nem leszek szörnyeteg.

– Persze, Izzy. Persze, hogy nem.

Kacagott.

Mire visszaértem egy csokoládéfagyival teli tálcával, Izzy fogja Violet fejét, és közben azt kiabálja: – Látod, MissViolet, ez Ariel. Hát nem gyönyörű?

Úgy tűnt, Izzy mindent meg akar mutatni Violetnek a hercegnőkről. Ariel volt a kedvence.

– Értem, Izzy – vigyorgott Violet.

Persze, amikor észrevettem, hogy a haja két copfban van a feje tetején, kuncogni kezdtem.–Szép a hajad, Lettie.

Nem hiányzott, ahogy a teste megfeszült, amíg Izzy el nem kezdte átölelni Violet nyakát, és azt mondta: – Látod, mondtam, hogy apu imádni fogja. Imádja, amikor ilyen a hajam.

Bassza meg!

Violet ajkai megrándultak. Aztán felnevetett, és a keze felnyúlt, hogy megsimogassa Izzy még mindig a nyakán lévő karját. – Örülök, hogy tetszik neki.

– Hurrá – ujjongott Izzy. Aztán felkiáltott, mintha Violet nem vette volna észre: – Nézd, apu hozott nekünk fagyit.

– Mi lenne, ha abbahagynánk a frizurakészítést, és megennénk a fagyit, miközben nézzük az Arielt?

– Rendben – válaszolt Izzy. – Gyere, ülj mellém, MissViolet. – Megpaskolta a mellette lévő helyet. Violet felállt, ezzel lehetőséget adva, hogy megbámulhassam a fenekét, majd leült Izzy mellé a kanapéra és várt.

Kiosztottam a tálakat, elvettem az utolsót magamnak, majd leültem Violet másik oldalára. Nem feszült meg, és nem nézett rám. Ehelyett, miközben a fagylaltját ette, Izzy kérdéseket tett fel A kis hableányról.

Nyugodtnak tűnt, sőt, mint aki élvezi az estét. A világért sem tudtam a tévére koncentrálni, helyette a mellettem lévő műsort néztem. Violet és Izzy.

– MissViolet, dolgozol?

– Igen. – Violet bólintott. Az ő üres táljáért nyúltam, és mind Violetét, mind az enyémet a tálcára tettem Izzy már üres táljával együtt. – Magánnyomozóként dolgozom.

– Tényleg?

– Igen. – Violet elmosolyodott.

– És ez mit jelent?

Violet nevetett. – Azt jelenti, hogy az emberek hozzám jönnek, ha segítségre van szükségük valaminek a kiderítésében, és én segítek nekik.

– Hűha, ez király. Apa, én is azt akarom csinálni, amit Miss Violet csinál.

Violet elsápadt. – Ez nem egy biztonságos munka. – Aggódott a lányomért.

Violet aggódott Izzyért. Basszus, de jó érzés volt.

– Semmi baj – mondta Izzy. – Meg tudom csinálni. Dolgozhatunk együtt, ha felnővök.

Violet hümmögött, miközben megsimogatta Izzy karját, és azt mondta: – Majd meglátjuk, hogy alakul, amikor nagyobb leszel.

– Hurrá! – Izzy hátradőlt, tekintete visszatévedt a tévére, és elkezdett hamisan énekelni a műsor egyik dalára a sok közül. Közben Violet rám nézett, a szemei tágra nyíltak. Nevetni kezdtem.

Közelebb hajolva odasúgtam: – Ne aggódj, majd meggondolja magát, minden nap más akar lenni.

– Oké – suttogta vissza, és visszatért a filmnézéshez, miközben én Violetre figyeltem.

– Apa – szólt Izzy.

– Igen?

– Nem MissViolettet kell nézned, hanem a filmet.

A francba. Rajtakaptak, és még rám is szóltak.

Violet arca kipirult. – Igen, Travis. a filmet nézd. – Az ajkai mosolyra húzódtak. Nem tűnt bosszúsnak, amiért őt figyeltem. Ennek örültem.

– Rendben – vigyorogtam.

Csak a második filmnél vettem észre, ami valami patkányfőzésről szólt, hogy Izzy egyre többet ásít. – Kölyök – szóltam.

– Igen, apa?

– Ideje lefeküdni, mielőtt még eltűnik az arcod az ásítástól.

Izzy kuncogott. – Nem tűnhet el az arcom.

– Amilyen sokat ásítasz, nem lennék meglepve. Mondj jó éjt Violetnek, én pedig jövök, és ágyba teszlek hercegnőm.

– De...

– Izzy – mondtam.

A szája összeszorult. A lányom megforgatta a szemét, és felsóhajtott. –Oké. – Feltérdelt, átkarolta Violet nyakát, ő meg egyik kezével a hátát másikkal pedig Izzy derekát karolta át. – Jó éjt, jó éjt, Miss Violet.

– Jó éjt, Izzy. Nagyon jól éreztem magam veled.

Izzy hátrahúzódott. – Tényleg?

– Igen, drágám.

Izzy sugárzott. – Hurrá. Ez azt jelenti, hogy visszajössz. Ugye?

– Persze, hogy visszajövök.

Izzy odahajolt és gyorsan arcon csókolta Violetet, majd felpattant a kanapéról. Az ajtó felé vette az irányt. – Apa, majd odafent találkozunk.

– Úgy lesz. Violet, szeretnél még maradni, vagy.... – A lány ajkai elvékonyodtak, és a szemei egy pillanatra tágra nyíltak, mielőtt uralkodni tudott volna a vonásain. Rábíztam a döntést, mert nem tudtam, hogy készen áll-e, hogy egyedül maradjon velem, vagy erre gondolva inkább elmenekülne.

– Indulnom kellene.

Talán félt egyedül maradni velem... vagy félt attól, hogyan reagálna a teste, ha kettesben lennénk.

Elmosolyodtam. – Hercegnő, kikísérem Violetet a kocsijához.

– Oké – kiáltotta, és már indult is kifelé a szobából. Violet felállt, és elindult az ajtó felé.

Felálltam és követtem őt. Kinyitotta az ajtót, majd kiment. Legalább nem csapta be, inkább nyitva hagyta, hogy utána mehessek.

Violet megállt a vezetőoldali ajtónál. Megfordult, kezével a ruhája alját piszkálta. A vállára vette a táskáját, amit a bejárati ajtó mellett hagyott, miután átadta Izzy ajándékát.Ahogy közeledtem, megköszörülte a torkát.

Amikor egy autó dudálni kezdett, mindketten a kapu felé fordultunk. A következő másodpercben megcsörrent a telefonom. Elővettem. – Mi az? – ugattam bele éppen, amikor Kathleen elkezdte kiabálni a nevemet.

– Uram, Kathleen Stewart van a kapunál.

– Ne bassz – válaszoltam. – Mondja meg neki, hogy nem akarom látni, és hívja a rendőrséget.

Violet szeme elsötétült, állkapcsa összeszorult.

Újabb dudálás és kiabálás.

– Kurvára elég ebből – csattant fel Violet. A táskája a földre esett, és a kapu felé vette az irányt.

Befejezve a hívást, gyorsan átkaroltam a derekát. – Állj! A rendőrség már úton van.Be fogják vinni.

– És valószínűleg ki is engedik, mert éppen még nincs a te birtokodon – füstölgött.

– Legalább elérem, hogy többet nem jön ide. Tudni fogja, hogy ezentúl hívjuk a rendőrséget.

– Ennek a nőnek egy jó nagy pofán verés kéne.

– Amíg nem próbálja Izzyt bántani, addig nem hagyom, hogy baja essen, mert sajnos ő Izzy anyja. Egy nap talán tiszta lesz, és rájön, mekkora hibát követett el a lányával szemben. – Ez volt az, amit mindig is reméltem. Kurvára rosszul lettem a tudattól, hogy a drogokat választotta a tisztességes élet helyett. És tudtam, hogy a drogok összezavarták az elméjét azon az éjszakán, amikor a saját lányát vádolta meg, hogy egy szörnyeteg. Nem akart leszúrni. Láttam a megbánást a szemében, amikor kijózanodott. Láttam azt a nőt is, akivel az elején törődtem. Így aztán Izzy kedvéért továbbra is próbáltam megnyugtatni őt Izzy kedvéért, mindezt azért, hogy Izzy kapcsolatban lehessenmajd az anyjával. Egy lánynak szüksége volt egy anyára az életében. Violetre pillantottam. Vagy egy jó női példaképre van szüksége.

– Ezt komolyan gondolod?

– Izzy érdekében reménykedek.

– Te jó ember vagy, Travis Stewart.

A kibaszott mellkasom megfeszült a megjegyzésére.

– Apa – szólt mögöttünk egy hang. Mindketten megfordultunk, mert még nem akartam elengedni Violetet, így láttam, hogy Izzy áll a lépcső tetején. – Ez az én anyukám?

Violet odament hozzá, mielőtt mozdultam volna. A karjába vette Izzyt, és befelé vitte. Megvédte őt. Jézusom, azt hitte, hogy jó ember vagyok, de ő sokkal jobb volt nálam.

Egy órával később, miután a rendőrség elvitte Kathleent, és Violet addig olvasott Izzynek, amíg el nem aludt, Violet és én ismét kint álltunk az autója mellett.

– Köszönöm a vacsorát. – Violet elmosolyodott. – Izzy csodálatos.

– Az – értettem vele egyet, és megálltam előtte. – Gyere el velem randizni – böktem ki.

A teste megrándult, tágra nyílt szemei rám szegeződtek. – Tessék? – lehelte.

– Gyere el velem randizni... kérlek.

– Nem hiszem...

– Jól érezted magad ma este?

– Igen.

– Szenvedtél a társaságomban?

Amikor az alsó ajkába harapott, a gyomrom lesüllyedt. De aztánazt suttogta: – Nem.

A gyomrom visszatért az őt megillető helyre. – Akkor talán tetszene,ha csak kettesben vacsoráznánk.

Gondolkodva oldalra pillantott. – Talán.

– Pénteken érted megyek. – Az egy hét múlva lesz. Elég idő, hogy még többször felhívjam, hogy még jobban megismerjük egymást, hogy el tudjon lazulni.Remélem.

– Um... oké – bólintott, én pedig majdnem felüvöltöttem örömömben.

Beleegyezett egy randiba.

Haladás.

Természetesen még többet akartam. – Adhatok egy jó éjt puszit?

– Nem, igen. Nem. – Gyorsan kinyitotta a kocsi ajtaját, és beült. – Jó éjt – mondta, mielőtt becsapta az ajtót.

A pokolba is, ez már nem is érdekelt. Mosolyogva néztem, ahogy elhajt, mert a két nem között mondott egy igent is. Alig vártam a randevúnkat, ahol talán nagyobb esélyem lesz arra, hogy határozott igent mondjon nekem.

Jézusom, még a farkam is megvastagodott. Tetszett a gondolat.

Kilencedik fejezet

Violet

 

Fordította: Sweety

 

– Nem is mondtad, hogy Melbourne-be utazunk a randira – mondtam, és az anyósülésen ülve Travist bámultam. Csodálatosan nézett ki, mint mindig. A francba vele. Az egyik drága öltönyét viselte. Rámtört a felismerés. A tudattól, hogy miből van a pénze, felfordult a gyomrom. Elfordítottam a tekintetem, és megpróbáltam elűzni ezt a gondolatot. Megfogadtam, hogy a lehető legjobban fogok viselkedni, és meg is teszem. Tudtam, hogy furcsa lesz, talán még nehéz is kettesben lenni vele, ha nincs Izzy, mint ütköző, de meg akartam próbálni, mert élveztem... nem, imádtam Travisnek azt az oldalát, amikor a lányával volt.

– Azt mondtam, hogy meglepetés lesz, hogy hová akarlak vinni – elmosolyodott.

Zakatolt a szívem. Újra elfordítottam a fejem. A hét elején telefonon mondta, hogy meglepetés lesz, amikor többször is megkérdeztem, hová megyünk. Nem számítottam rá, hogy a városon kívülre utazunk, és mi van, ha nem vagyok megfelelően felöltözve a randihoz? A fekete ruhám szegélyével játszottam. Aztszokták mondani, hogy egy kis fekete ruha minden alkalomra megfelel. Lelkileg szidtam magam, amiért érdekel a külsőm. Le kell állnom.

Vagy elfogadott olyannak, amilyen vagyok, vagy nem.

Volt egy olyan érzésem, hogy akkor is elfogadna, ha tréningnadrágot és pulóvert viselnék.

Travis nem palástolta, hogy mennyire szeretné, ha az élete részévé válnék. Ezt tudtam, és megrémültem az üzletei miatt, mégis ott ültem vele a kocsiban.

És mindezt azért, mert láttam, milyen ember volt Izzyvel, és annak a férfinak a közelében akartam lenni. Nagyon is.Különösen amikor így bánt az exével, jobb embernek bizonyult, mint amilyennek gondoltam. Ha a helyében lettem volna, nem csak szavakkal, hanem ököllel próbáltam volna belátásra bírni, de ő egyiket sem használta. Hátrébb állt, és hagyta, hogy más foglalkozzon vele, mert reménykedett, hogy Izzy és az anyja kapcsolata egy nap jobb lesz. Előbb gondolt Izzyre, mint saját magára.

Lenyűgözött.

A pokolba is, ezek az érzések csak egy vele töltött éjszaka után kezdődtek.

Vajon hová vezet majd a ma este?

Ha kettesben vagyunk, az odavezethet, hogy a köztünk lévő ellentéteket sutba dobjam, és azt kiáltsam, hogy „Bassza meg”, miközben ágyba bújok vele.

Elvégre megkért, hogy csomagoljak össze éjszakára. Így is tettem, bár a telefonba megígértem neki, hogy nem alszom vele.

Ha azonban az éjszaka olyan csodálatos lesz, mint a múltkor, az akaraterőm a ruháimmal együtt a padlóra hullik majd.

Milyen őrültség volt ez?

Túl korai, de eszembe jutottak azok a napok, évek, amikor még fiatalok voltunk. Erősek és őszinték voltunk. A társaságában teljesen világosan kiderült, hogy még mindig érzek iránta valamit. Az évek során eltemettem az érzést, de amint megpillantottam ismét életre kelt.

Igen, ez őrültség volt. Még hosszú út állt előttünk, ha vissza akarjuk hozni, ami volt, de látni akartam, hová vezet ez az éjszaka.

Az idő gyorsan telt, miközben mindenféle dolgokról beszélgettünk egész úton. Csak amikor már valami puccos étteremben ültünk, kérdeztem meg: – Mondj valamit, amit még nem tudok rólad.

– Azt már tudod, hogy van egy elektronikai cégem.

Megforgattam a szemem. – Ne is emlékeztess rá.

Kuncogott. A pincér letette az italainkat, amit az érkezéskor rendeltünk, és amikor elment, Travis azt mondta: – Linkkel együtt egy építőipari cég társtulajdonosa is vagyok. Aztán ott van még az ügyvédi irodám.

– Egy ügyvédi iroda?

– Igen – elvigyorodott. – És társtulajdonosa vagyok néhány fodrászüzletnek Ausztrália-szerte.

– Fodrászat? – nevettem. – Hogy történt?

– Link nővére saját fodrászatot akart. Társultam vele.

– Ez... szép.

Megvonta a vállát. – Link és én már régóta barátok vagyunk. Amikor nem volt hajlandó a nevét adni „semmi lányoshoz” – az ő szavai –, Trisha eljött hozzám. Van hozzá esze, úgyhogy támogattam, és bevált.

– Ez tetszik – bukott ki belőlem, és éreztem, hogy ég az arcom.

Közelebb hajolt hozzám. – Micsoda?

Megnyaltam a hirtelen kiszáradt ajkaimat, majd ránéztem. – Veled beszélgetni.

A szeme elsötétült. –A veled töltött idő, amit én szeretek.

– Tudom – mondtam, és mindketten nevettünk.

Áttértünk Izzyre, hogy milyen iskolába fog járni, és hogy lesz-e iskolán kívüli foglalkozása. Elmondtam Travisnek, mennyire tetszik, hogy nemcsak az apja, hanem Link és Trisha is támogatják. Az este zökkenőmentesen telt, és minél többet néztem, beszélgettem vele, és minél többet voltam mellette, annál inkább emlékeztetett a régi napokra, a múltunkra, és arra, hogy milyen jól érzem magam vele. Az érzéseim az éjszaka folyamán egyre erősödtek, amitől egyre inkább önmagam lehettem. Megnevettetett, és még izgatottnak is éreztem magam.

Természetesen a helyzet megváltozott.

– Mr. Stewart – duruzsolták a közelben. Megfeszültem, máris utáltam a vágyakozó hangot.

Travisszel oldalra pillantottunk, amikor megállt két nő mellette.

– Lenore, Liza. Mit keresnek itt mindketten? – Travis kedvesen kérdezte, de láttam, hogy befeszül a teste és a szeme megkeményedik.

– Mr.Himmel vagyunk itt – mondta a bögyös vörös hajú Lenore.

Liza kuncogott, és Travisre kacsintott. Összeszorítottam az állkapcsomat. Tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy Lenore kihúz egy széket, és leül, Liza pedig mögé áll, és Lenore vállára teszi a kezét, miközben megsimogatja a haját.

Ők Travis női.

Biztos, hogy az alkalmazottai.

Ahhoz az asztalhoz pillantottam, amelyre Lenore mutatott, és egy kopaszodó, túlsúlyos, ötvenes éveiben járó férfit láttam. Elmosolyodott, felém emelte az italát, és rám kacsintott.

Újra a beszélgetésre figyeltem, és hallgattam Liza szavait. – Pontosan emlékszem arra az éjszakára. Annyira jól éreztük magunkat önnel, Mr Stewart.

Travis kuncogott.

Vöröset láttam.

Komolyan csak ült ott, ahelyett, hogy mondta volna nekik, hogy húzzanak a picsába, lazán beszélgetett és flörtölt velük?

Lenore keze átcsúszott az asztalon. Travis kezén landolt. Néztem őt, őket, és a vállam a gyomrommal együtt lesüllyedt. A szívem se viselte jobban, mert nem húzta el a kezét.

Úgy beszélgetett velük, mintha nagyon is érdekelné, hogy mit mondanak.

Jó, hogy tanúja lehettem a munkaadó és alkalmazott kapcsolatuknak, de hogy ott üljek egy kibaszott randin, és nézzem, ahogy a nők ajánlatot tesznek Travisnek... egyáltalán nem tetszett.

Nem mutatott be.

Nem foglalkozott velem, amióta idejöttek.

Nem ugyanaz az ember volt, akivel együtt vacsoráztam. Nem ezt az embert láttam a lányával.

Nem szerettem az előttem álló férfit.

Egyáltalán nem.

Ez a jelenet annyira feldühített, hogy a steakkést szorongattam a kezemben. Csalódottság járt át az előttem lévő férfi és a reakcióm miatt. A szemöldököm megrándult. Leginkább fájdalom terült szét a mellkasomban, és gombóc nőtt a torkomban, miközben könnyeimmel küszködtem.

Liza felkacagott. Elképzeltem, ahogy a kést a torkába mártom. Lenore dúdolt az orra alatt, ujjai végigsimítottak Travis kezén. Mindketten úgy bámultak rá, mintha ő lenne a desszert.

Felfordult a gyomrom.

A vacsorám azzal fenyegetett, hogy viszontlátom.

Elég volt.

Minden tekintet rám szegeződött, amikor a késem az asztalba állva landolt. – Szeretnék távozni – mondtam halkan.

Travis állkapcsa összeszorult. Leszartam, hogy felháborodott-e a viselkedésem miatt. Abban a pillanatban semmi nem érdekelt. El akartam onnan tűnni.

Travis bólintott. Végül elvette a kezét Lenore keze alól. Elkerekedtek a szemei, mintha meglepődött volna, hogy a lány keze az övén volt.

Lószart.

Hogyhogy nem érezte? Én tudtam hol van a kezem, majdnem darabokra tépte a táskámat. Felálltam, ahogy Travis is. A keze a hátam alsó részén landolt, én pedig arrébb toltam.

– Violet, szeretném, ha megismernéd...

– Nem akarom megismerni őket – csattantam.

Liza felszisszent. – Bunkó.

– Hölgyeim, ha megbocsátanak, kellemes estét kívánok. – Pénzt tett az asztalra, miközben az idióták kuncogtak. Én pedig kiviharzottam. Ő követett, én pedig megvártam őt a bejárat előtt.

Meg kell terveznem, hogy hogyan jutok vissza Ballaratba aznap este.

Nem maradok egy házban ezzel az emberrel.

Nem bírtam tovább a közelében lenni.

– Violet – szólt utánam Travis, amikor kiléptem az étteremből. Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót, beszél az inassal, aztán éreztem a melegét a hátamon.

– Ez nem az, ami...

– Ne csináld. Jézusom, csak el ne kezdd.

– Akkor majd beszélünk a házban?

Bólintottam. A bólintás hazugság volt. Csendben vezettünk a házhoz. Valójában nem is ház volt, hanem egy lakás. Egy nagyon mutatós lakás, ahol volt inas, portás, biztonsági őr, és a legfelső emeleten egy nagy lakosztály. A bejárati ajtóban vettem észre az éjszakára összekészített táskámat. Megjegyeztem, hogy kifelé menet fel kell kapnom.

– Megyek, lezuhanyozom, aztán beszélhetünk.

Összeszorított fogakkal bólintottam.

Elsétált a hosszú folyosón. Amint becsukódott mögötte az ajtó, levettem a kulcsait a bejárati ajtó melletti asztalról, felkaptam a táskámat, és elindultam vissza a földszintre.

– Miss Marcus – szólított a portás. Travis mutatott be, amikor megérkeztünk. Donald egy hatvanas éveiben járó férfi volt. Barátságos mosollyal és olyan szemmel, mintha olvasni tudna a gondolataimban.

– Minden rendben van? – kérdezte felém közeledve.

– Természetesen – dünnyögtem. – Valaki el tudná hozni Travis kocsiját?

A szemöldöke felszaladt. – De hát most érkeztek, és általában Mr. Stewart le szokott telefonálni a kocsiért, mielőtt elmegy.

Lehunytam a szemem, és szorosabban szorítottam magamhoz a táskám. Kinyitottam a szemem, de a padlóra szegeztem a tekintetem, miközben a kulcsokat tartottam a kezemben. – Kérem, Donald! – Kurvára remegett a hangom.

Az érzelmeim kezdtek eluralkodni rajtam, és hamarosan egy bőgőmasina leszek, de nem hagyhattam, hogy ez megtörténjen ott. A könnyeim várhattak, amíg már a biztonságos otthonomban leszek.

– Igen, Miss Marcus – mondta Donald halkan, közben átvette tőlem a kulcsokat. – Tudja, ha szüksége van egy pillanatra, van hátul egy szobám, amit használhat.

Megráztam a fejem, és azt mondtam: – Köszönöm. De haza kell mennem.

A keze a vállamon landolt. – Persze. – Gyorsan kiment, hogy beszéljen az inassal.

Hálás voltam, hogy nem kellett túl sokat várnom. Donald visszatért. Kikísért, és betessékelt a kocsiba. – Kérem, vezessen óvatosan.

– Úgy lesz – erőltetett, szomorú mosollyal bólintottam.

– Vigyázzon magára, Miss Marcus.

– Violet – mondtam.

Elmosolyodott. – Violet.

Azt sem tudom hogyan értem haza, és hogy jutottam be a házba, mielőtt az ágyamra zuhantam és teljesen összetörtem volna.