6.-7. Fejezet

Hatodik fejezet

Violet

 

Fordította: Sweety

 

Mivel a telefonom a kezemben volt, megnyomtam a gyorshívást, majd kihangosítottam, amíg átöltöztem. – Vi – mondta Warden a vonalba. – Megölted?

Nevetve megráztam a fejem. – Még nem. Figyelj, szeretném, ha utánanéznél valaminek. Travis nős volt. Azt akarom, hogy deríts ki mindent, amit csak lehet az exéről.

– Rajta vagyok – válaszolta, majd letette a telefont.

Farmert és sötétkék blúzt vettem fel, megmostam az arcomat, felkötöttem a hajamat, és felhúztam a csizmámat, azután kirohantam a házból.

Várj... Megálltam a bejárati lépcsőn. Miért is rohanok segíteni Travisnek?

Lehallgatta a telefonjaimat.

A kibaszott telefonjaimat.

Ki tesz ilyet másokkal? Nem is tudom, mit gondoljak. Gyűlöltem, de egy kis részem mégis megértette. Azért tette, a maga furcsa módján, hogy megvédjen engem. De megesküszöm az összes élő istenre, ha még egyszer eszébe jut ilyen hülyeséget csinálni, letépem a golyóit, és feldugom a seggébe.

Hová tűnt az ígéretem, hogy távol maradok tőle? Most mégis fürgén szedem a lábam – nem nevezném futásnak, csak gyorsan siettem a kocsimhoz.

Az a bolond teljesen összezavart, és ez felbosszantott.

Egy nap. Egy istenverte napja tért vissza az életembe, és máris a gondolataimba költözött.

Igen, tudtam, hogy Ballaratban van, de soha nem akartam látni. Nem, mivel a munkánk szöges ellentétben állt egymással.

A kezemmel a kormányt ütögettem egész úton. Ostoba fickó.

Miért kellett azt mondania, hogy mindig is én jártam a fejében? Hogyan is gondolhatott volna rám, amikor nős volt, és barátnői voltak? Ha ez így van, nem jött volna már rég vissza Ballaratba?

A telefonom csörgött, amikor már közel voltam Travis lakásához. Megnyomtam a gombot. – Warden.

– A neve Kathleen Jaida. Huszonhét éves, harmadszorra is elvonón volt. Drogfüggő – szünetet tartott.– Vi, Travisnek távoltartási végzése van ellene. Leszúrta, amikor a férfi meg akarta védeni a lányukat. Akkoriban be volt tépve, és a jelentés szerint azt hitte, hogy a lánya az ördög.

A gyomrom felfordult, és a fájó mellkasomat kezdtem dörzsölni.

Megpróbálta megölni a lányát. Leszúrta Travist. Mindezt a drogok miatt.

– Értem.

– Problémát fog okozni?

– Nem hiszem. Be fogom vinni, mert megszegte a távoltartási végzését.

– Elmész hozzá?

– Travisnél van, próbál bejutni a lányához. Most megyek oda, hátha tudok segíteni.

– Kell erősítés?

– Nem. Tudod, hogy elintézem.

Warden kuncogott. – Igen, tudom. Akkor, akarsz erősítést Travishez?

– Hogy érted ezt? – kérdeztem.

Megint felnevetett. – Ó, te nő, ő téged akar.

– Engem nem kap meg.

– Közös múltad van vele?

– Igen. Egyetemi idők, de ez nem számít. Lehallgatta a telefonjaimat. Ő egy strici. Már nem való többé nekem.

Warden hümmögött az orra alatt.

– Micsoda? – csattantam fel.

– Semmi, Vi. Sok szerencsét, és hívj, ha segítségre van szükséged.

– Úgy lesz. Viszlát – mondtam, majd letettem, miközben behajtottam Travis birtokára. A kapu még mindig nyitva volt, így áthajtottam rajta, és megláttam az ajtóban állni Travist. Egy másik férfi, akit tetoválások borítottak – karjait, nyakát, és valószínűleg az egész testét is –, az ajtó bal oldalán állt. Egy nő, feltételezhetően Kathleen, Travis arcába mászott, és kiabálva hadonászott a karjaival.

Leparkoltam és kiszálltam a kocsiból. Mindenki megállt és bámult, ahogy a bejárati ajtóhoz mentem.

– Ki a faszom ez? – visított Kathleen.

Csípőre tett kézzel megálltam mellettük, felnéztem a magas szukára, és azt mondtam: – Violet Marcus. Magánnyomozó. Úgy tudom, hogy megszegte a távoltartási végzést. Nyugodjon meg és fáradjon velem, beviszem az őrsre.

Tudtam, hogy nem a legjobb lépés azt kérni, hogy nyugodjon meg, mivel én is utáltam, ha nekem ezt mondták.

Kathleen is ilyen volt. Rám támadt, és meglökött. – Nem megyek sehova, amíg nem láthatom a lányomat, te kurva.

– Asszonyom...

– Ne asszonyomozz, baszd meg! – Megint lökdösni akart. Kitértem előle, ő előrebukott, de azonnal megpördült, hogy újra szembe nézzen velem.

– Jól van. Kathleen, vagy most azonnal elmész, és soha többé nem jössz vissza a birtokra, vagy beviszlek. Jogom van hozzá.

– Baszd meg! – köpte ki.

Sóhajtva figyeltem, ahogy megkerül és Travis közelébe megy. – Engedj be Izzyhez, Travis.

– Utoljára mondom, Kathleen, hogy nem – jelentette ki.

Mintha egy kapcsoló kattant volna benne. Közelebb lépett, arckifejezése ellágyult, teste ellazult. Aztán kinyújtotta a kezét és végigsimított Travis testén a farka felé, amikor odaugrottam, és sikolyt kicsikaró erősséggel megragadva a kezét, távolabb rángattam tőle.

– Ne. Érj. Hozzá. – Mikor rájöttem, hogy mit mondtam, még gyorsan hozzátettem:

– Ismét megszegted a távoltartási végzést. – A háta mögé csavartam a karját, és Travisre pillantottam. – Mit akarsz, mi legyen vele?

Legszívesebben lepofoztam volna a vigyort az arcáról. Valószínűleg örült, hogy megakadályoztam, hogy a lány megtapogassa. Csak azért tettem, mert ez a nő elmebeteg. Fogalma sem volt róla, hogy a tettei és a szavai mit tehetnek egy kislánnyal, aki a házból esetleg figyelhet minket.

Travis arca megkeményedett, amikor az exére nézett. – Elmész, és soha többé nem jössz vissza?

Nem szólt semmit, ezért szorosabban húztam hátra a karját. Felkiáltott. – Elmegyek.

Megfordítottam, elengedtem a karját, és előrelöktem. A karjaimat a mellkasom előtt keresztbe vetve felhúztam a szemöldökömet, amikor visszafordult. Vártam. Amikor nem szólt semmit, csak bámult, hátat fordítottam neki, és szembefordultam Travisszel és a másik néma férfival, akinek egy hatalmas vigyor volt az arcán.

Hallgattam a lépteit, ahogy egy kocsiajtó kinyílik, majd becsapódik. Csak akkor szólaltam meg, amikor a kocsi elindult, és lekanyarodott a felhajtóról: – Megint bajba fog kerülni.

Travis bólintott. – Tudom.

– Hívd fel a rendőrséget, mondd el nekik mi történt. Biztos vagyok benne, hogy van kamerátok, mutassátok meg nekik a felvételt. Ha azt akarod, hogy ez szerepeljen a nyilvántartásban... – szünetet tartottam. – Hacsak nem akarod, hogy börtönbe kerüljön.

A másik férfi felhorkant.

Travis vicsorgott. – Azt akarom, hogy megrohadjon.

Bólintottam. – Rendben. Írd le mi történt, és ha még egyszer visszajön, hívd a rendőrséget. Ők majd letartóztatják.

– Úgy lesz.

Egy pillanatig csak bámultunk egymásra, de aztán egy torokköszörülés következett.

Travis szeme összeszűkült a barátjára. – Link, ő itt Violet. Violet, Link.

Link kezet nyújtott felém. Megfogtam és megráztam. Elvigyorodott. – Örülök, hogy végre megismerhetlek, Violet.

– Ó, igen. – Bólintottam, és a kezemre pillantottam, amikor Link nem engedte el, és tovább rázta.

– Jó látni, hogy Travisnek van egy belevaló nője, aki nem szégyell gondoskodni a kialakult helyzetről.

Travis felé kaptam a fejem. Ő máris odalépett. A kezét a miénkre tette, és éreztem a nyomást. – Nem akarod elengedni a kezét, Link?

Kuncogott. – De, persze.

– Hogy érted azt, hogy a nője? – kérdeztem. – Nem vagyok a nője. Mondta neked, hogy a nője vagyok?

Link szeme kitágult. – Öööö–köhögött.

A tekintetem Travisre siklott. – Azt mondtad, hogy a nőd vagyok? Egy csók, Travis, és máris pánikszerűen viselkedtem. Mondtam, hogy semmi sem fog történni köztünk.

– Violet – elmosolyodott.

– Miért mosolyogsz? – sziszegtem az összeszorított fogaim közül.

– Azért jöttél, hogy segíts nekem. Megakadályoztad, hogy hozzám érjen.

– És? – sikítottam. Istenem, úgy hangzott, mint az exe. Mély levegőt véve megcsíptem az orrnyergemet, és bólintottam magamban. – A végén még megöllek.

Link hangosan felnevetett. – A francba, én is kurvára odavagyok érte.

– Link – ugatott Travis halkan és mogorván.

– Apuci?

– Izzy, drágám, ne! – kiáltott egy női hang odabentről.

Megdermedtem.

Egy öt év körüli kislány szaladt ki az ajtón, és már ugrott is. Travis még időben megfordult, hogy elkapja.

Az arca a lány nyakába fúródott, ahová aprókat fújtatott.

A francba!

Bassza meg! Nem akarok elolvadni a látványtól, hogy egyszerre édes, aranyos és mégis rohadtul szexi.

Az isten szerelmére, lehallgatta a telefonjaimat.

Egy nő lépett ki, fújtatva, kezét a mellkasára téve. – Bocsánat, elszökött előlem.

– Azért, mert ő egy szörnyeteg. – Travis elvigyorodott.

– Az nem én vagyok, apa. Én egy hercegnő vagyok.

– Hmm, ezt meg kell majd vizsgálnunk. Tudod, a hercegnők minden zöldséget megesznek. Te is megeszed a tiédet ma este?

Cukiság-túltengés. El kellett tűnnöm innen.

Remélve, hogy senki sem veszi észre hátraléptem és már fél lábbal a lépcsőn voltam, amikor a nő rám nézett. Elmosolyodott. Nem viszonoztam a mosolyt. Nem tudtam, hogy ki ő.

– Megpróbálom, apa – felelte Izzy, mire Travis felnevetett. Aztán kinyújtott kézzel átkarolta a nőt, magához húzta, és halántékon csókolta.

Ökölbe szorítottam a kezem és összeszorítottam az állkapcsom. Még egy lépést hátráltam, és rájuk bámultam. Egy gyors pillantást vetettem Linkre, és láttam, hogy nem a párt figyeli, hanem engem. Rám kacsintott, mielőtt a nő felé nyújtotta a kezét.– Trisha, gyere, ismerd meg Violetet. – Ő nem Travis nője?– Violet. Ő a férjnél lévő húgom, Trisha.

Fintorogva forgattam a szemem, majd Linkre pillantottam, és megint fintorogtam. –Nem tudom, miért teszed hozzá, hogy házas. – Trisha felé biccentettem. – Örülök a találkozásnak, de most mennem kell – megfordultam.

– Violet – hallottam egy édes, kuncogó hangot. – Szép a neved.

Bassza meg. Figyelmen kívül tudnám hagyni a gyereket? Udvariatlanság lenne?

Igen. Igen, az lenne. Visszatartottam a sóhajomat, megfordultam és elmosolyodtam.

– Köszönöm, Izzy. A tiéd is – intettem neki. – Szia!

– Maradnod kellene vacsorára – tette hozzá gyorsan.

Hol van ilyenkor egy jó poén, amikor szükségem van rá? Várj, egy gyereket nem helyes becsapni, ugye? Biztos vagyok benne, hogy az emberek megértik ebben a helyzetben, amikor menekülnöm kell, nehogy megadjam magam és elolvadjak az apjától, mert lehallgatta a telefonjaimat.

Ő egy strici.

Nőket ad el szexért, hogy pénzt kapjon.

Lassan megfordultam, láttam, hogy Trisha és Link mosolyognak, míg Travis lehajtott fejjel vigyorgott.

– Köszönöm az ajánlatot, de nem sokat aludtam az éjjel, úgyhogy nem lennék túl jó társaság. – Újra integettem, és sikerült még egy lépést tennem.

– Jöhetsz máskor is. Nagyon szép fekete hajad van. Szeretném egyszer megcsinálni. Ígérem, hogy vacsora után megmosom a kezem.

– Ah... – A francba, nem tudtam mit mondjak. Vonzott a tekintete.

– Erre a cukiságra nem mondhatsz nemet – mondta Link. Rávillantottam a szemem. Ő és Trisha felnevettek. Visszapillantottam Izzyre. Édes Jézusom, rebegtette a pilláit.

– Hm, talán majd egyszer... persze.

– Hurrá! – kiáltotta. – Holnap?

– Nem, nekem. muszáj...

– Azután?

– Óh, valószínűleg nem.

– A következőn?

– Majd meglátjuk.

– Juhé! Apu majd felhív téged. Apa, megvan Violet kisasszony száma?

Ez a gyerek a korához képest nagyon értelmes... vagy talán csak nem lógtam eleget gyerekek között ahhoz, hogy tudjam, mennyire okosak és ravaszak valójában – ezen hamarosan változtatni fogok, hiszen meg akartam ismerni az unokaöcsémet, Codyt, sőt Zara lányát, Mayát is.

Tényleg úgy éreztem, hogy játszanak velem.

– Igen. Fel fogom hívni, hercegnőm.

Apró kezeivel összenyomta az apja arcát, és még egyszer felkiáltott: – Hurrá!

Imádnivaló volt.... Nem, nem volt az. – Mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk, majd beszélünk. Szia! – Mielőtt Izzy bármi mást javasolna, mondjuk egy pizsamapartit, odarohantam a kocsimhoz, gyorsan beszálltam, bénán integettem, és elhajtottam.

Biztos voltam benne, hogy ez a kislány most legyőzött.

Hetedik fejezet

Violet

 

Fordította: Sweety

 

Egy hét telt el, mire elhagyott a szerencsém. Na jó, éppen kifogytam a jó kifogásokból, hogy visszautasítsam az ötéves Izzy vacsorameghívását. Ezt Travis mondta nekem a telefonban. Ha már a telefonnál tartunk, Travis minden átkozott nap felhívott. Néha nem is a vacsora meghívás miatt, hanem csak, hogy megkérdezze, mi újság velem.

A napomról kérdezett.

Valószínűleg nem is kellett volna válaszolnom a hívásaira, de vonakodva elismertem magamnak, hogy hallani akarom. Mindig is szerettem hallani a hangját a telefonban.

Nagyon élveztem ezt a büntetést.

Egy olyan büntetést, ami ahhoz vezethetett, hogy megbántanak. Igen, utáltam, hogy pénzt keresett azokon a nőkön, akik szexért árulták a testüket. A gondolattól felfordult a gyomrom. De tudtam, hogy ez csak egy kifogás, mert megrémített, hogy függőséget okoz Travis közelében lenni.

Ő volt az a férfi, akit szerettem.

Az egyetlen férfi, akit szerettem.

Elváltunk, és tudtam, hogy nem fogok még egy olyan férfit találni, mint ő, és nem fogok úgy szeretni senkit, mint őt.

Biztonságos férfiakkal randiztam. Olyan férfiakkal, akik egyáltalán nem hasonlítottak Travisre – erős akaratú, vadítóan dögös és arrogáns, de mégis édes és védelmező.

A félelem miatt magasabbra építettem a falat kettőnk közé, mert attól féltem, hogy ha közel kerülünk egymáshoz, és akkor valami más fog közénk állni. Nem voltam biztos benne, hogy túlélném, ha másodszor is végig kell néznem, ahogy elmegy, függetlenül attól, hogy az első alkalommal közös megegyezés volt a különválás. Nem gondoltam, hogy ennyire elveszettnek fogom érezni majd magam nélküle.

Erősnek kellett maradnom.

A fejemet rázva behajtottam Travis kocsifelhajtójára. A kapuk zárva voltak. Az őrhelyen egy férfi állt, aki más volt, mint akit leterítettem. Kijött, amikor megálltam. Lehúztam az ablakot. – Violet Marcus.

A férfi bólintott. – Várja magát – mondta, majd visszasétált az állomásra, és megnyomta a kapunyitó gombot. Lassan áthajtottam. Az egész testemet elöntötte az idegesség. A tudat, hogy nem sejtem mi fog történni éjszaka, nyomást helyezett a mellkasomra. Még a kezem is izzadt.

De eljöttem Izzy miatt egy vacsorára, mivel megkért, na jó, inkább kényszerített.

Akkor miért volt rajtam smink, a hajam kibontva és egy szép ruha?

Magam miatt. Magamnak akartam tetszeni. Semmi köze nem volt ahhoz a férfihoz, aki a nyitott bejárati ajtóban a keretnek támaszkodva állt, farmerben és pólóban.

Jézusom, öltönyben is elképesztően nézett ki, de lezser ruhában még fantasztikusabb volt.

Kinyitottam az ajtót, kiszálltam, és elindultam a ház felé, anélkül, hogy ránéztem volna. Legszívesebben felpofoztam volna magam, mert már így is nehezemre esett levegőt venni. A kezemet a ruhámba töröltem, aztán amikor elkezdett leesni a táskám pántja, visszahúztam a vállamra.

– Jó estét – mondta Travis. A hangja mélyebbnek, nyersebbnek tűnt.

Szexibb?

Nem, a fenébe is.

– Szia. – Bólintottam, és átnéztem a válla fölött. – Hol van Izzy?

– Az emeleten. Biztos vagyok benne, hogy mindjárt lejön. – Elhátrált, én pedig beléptem. Amikor az ajtó becsukódott, megugrottam. Jézusom, le kell nyugodnom. Nem tudtam honnan jön ez az idegesség, de nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam.

Megrándult a testem, amikor egy kéz megérintette a derekamat. Travis meleg lehelete simogatta az arcom, amikor lehajolt, és azt suttogta: – Gyönyörű vagy.

Megköszörültem a torkomat, és karnyújtásnyira tőle elléptem, majd azt motyogtam:

– Igen, nos, ööö, azt gondoltam, hogyIzzy szereti a szép ruhákat, ezért öltöztem így. –Az előcsarnok nagy volt. Újra körülnéztem, hogy lefoglaljam magam.– Szóval, hol van Izzy? –A francba, ezt már kérdeztem?

Travis kuncogásából tudtam, hogy igen. Szerencsére fentről hangos lábdobogás hallatszott, és még időben felnéztem, hogy lássam, Izzy lefelé száguld a lépcsőn. –Hát itt vagy! – ragyogott.

A mosolya ragályos volt. Ugyanolyan szélesen vigyorogtam vissza. – Itt vagyok, és hoztam neked valamit. – Megállt előttem, és fel-alá ugrált a lábán. Belenyúltam a táskámba, és elővettem a becsomagolt ajándékot. Amint átadtam neki, leült a padlóra, és tépte a papírt.

– Hű, apu, nézd, apu, nézd, mit vett nekem MissViolet. – Felállt, és az apja felé tolta az ajándékot. Az apja elvette.

– Ez nagyon szép. A hálószobádban mostantól tündérek világítanak majd esténként a falakon.

– Ez a legjobb dolog a világon – kiáltotta, majd egyenesen felém rohant, és a karjaival szorosan átölelte a combom. Mosolyogva nézett fel. – Köszönöm.

A kemény szívem egy kicsit megrepedt. Felemeltem a kezem, és gyengéden végigsimítottam a fején. – Szívesen.

– Izzy – szólította valaki. Felnéztem, és Linket láttam a lépcső tetején. – Gyere, és betesszük a szobádba. Később megmutathatod MissVioletnek.

– Rendben. Szabad, apa?

– Csak rajta. – Vigyorogva figyelte, ahogy a lány elrohan. – Elmész? – kérdezte Linket.

– Amint ezzel végeztem.

– Köszi.

Link megemelte az állát, miközben vigyorgott. Aztán rám kacsintott, mielőtt eltűnt az emeleti folyosón.

– Mindig tele van energiával?

– Igen – kuncogott. A keze a hátam alsó részére csúszott. – Gyere velem a konyhába. Hozok neked egy italt.

– Persze. – Bólintottam, és elindultam, hogy eltávolodjak az érintésétől.

– Rossz irányba mész, Violet.

A fenébe.

Megfordultam, és amikor rápillantottam felkuncogott, majd követtem a nagy lépcső melletti másik folyosóra. Bár nem tudtam, hogy jó ötlet-e követni. Előre kellett volna mennem, hogy ne bámulhassam a farmerbe bújtatott fenekét. A feneke mindig ínycsiklandó volt.

Rendben, Violet. Légy kemény. Tedd túl magad azon, hogy milyen jóképű ez a férfi, és láss neki az estének.

Bólintottam magamban, aztán az alsó ajkamba haraptam, amikor Travis a hűtőszekrénybe hajolt. De a feneke....

Nem, Violet. Nem emlékezhetsz, milyen érzés volt a kezedben, amikor beletemetkezett...

– Violet? – Travis felállt, ajkai megrándultak. Próbálta elrejteni önelégült mosolyát, de nem sikerült. Legszívesebben letöröltem volna az arcáról.

Na és, ha rajtakapott, hogy a fenekét bámulom. Nem érdekelt.

Fintorogva kérdeztem: – Mit mondtál?

– Vörös vagy fehér bort kérsz?

A pultnál leültem az egyik bárszékre. – Szerinted, mi lesz a válaszom? – Úgy tett, mintha még mindig ismerne, pedig nem is ismert.

– Víz – válaszolta.

Bassza meg.

– Igen – morogtam. Talán tudott rólam néhány apróságot. – Akkor miért kérdezted, hogy mit szeretnék?

Megvonta a vállát. – Reméltem, hogy iszol egy italt, mert akkor biztos, hogy nem vezetnél haza.

– És ha mégis innék, akkor sem maradnék a szobádban.

Felhorkant. – Persze, hogy nem. Izzy itthon van. Nekem több vendégszobám is van.

– Még mindig víz. Köszönöm.

Bólintott, és hozott nekem egy nagy pohár vizet, miközben magának elővett egy sört. – Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél vacsorázni. Izzy már nagyon várta, hogy láthasson téged.

A szemöldököm felhúzódott, értetlenül álltam, hogy miért ragaszkodik azonnal így hozzám.–Gyakran hív meg idegen nőket vacsorára? – A kérdés hamarabb elhagyta a számat, minthogy lenyelhettem volna.

Travis szeme összeszűkült. – Nem, nem szokott. Trisha az egyetlen nő az életében. Nem én vettem rá, hogy meghívjon téged, ha erre gondolsz. És nem is azért hívlak ide, hogy pótolj bármit, amiről úgy gondolod, hogy hiányozhat a lányom életéből. Ahogy mondtam, Trisha segít gondoskodni róla, amikor csak tud. Vagy Link.

– Nem akartam semmit a kérdéssel, Travis. Csak meglepett, hogy egy kislány, aki nem is ismer, meg akar hívni vacsorázni.

Valaki megköszörülte a torkát. Link felé fordultunk az ajtóban. – Izzy mindjárt lejön.–Bement a szobába, és felkapott egy telefont a pultról. Szembefordult velem. – Rólad beszél. – A testem egy lépést hátrált.

– Micsoda? – suttogtam.

Travis felé biccentett. – Ő nem fogja neked elmondani, de én igen.

– Link – morogta Travis.

Link megrázta a fejét. – Az irodájában tart egy bekeretezett képet rólad. Izzy mesélte, hogy megtalálta és megkérdezte az apukáját, ki az a hölgy a képen. Elmesélte neki, hogy régen mennyire szeretett téged, de a munka miatt elszalasztotta a lehetőséget az élete végéig tartó boldogságra.

A hülye könnyeim kibuggyanással fenyegettek, és egészségtelenül elkezdett fájni a mellkasom. Szorosan megmarkoltam a pultot.

– Szerintem Izzy így próbálja az apjának élete végéig megteremteni a boldogságot.

– Viszlát, Link – vágott vissza Travis.

Link gúnyolódott. – Igen, később találkozunk. Legyetek jók Izzyhez.

Csak mereven bólintottam, miközben Link csendben kisétált.

Elszalasztotta az esélyt az élete végéig tartó boldogságra.

Velem.

Ezt mondta a lányának.

Így ismert meg engem Izzy, és ez volt a legegyszerűbb, hogy meghívott magukhoz.

Átkozott legyen az összes könnyem, ami potyogni kezdett. Gyorsan felálltam, és elfordultam, újra és újra ökölbe szorítottam a kezem. Hogy merészelt Link ilyeneket mondani nekem. Hogy merészelt a szívem így reagálni ezekre a szavakra. Hogy merészel könnyezni a szemem.

A fene essen ebbe az egészbe.

Nem sírhatok. Nem is tudtam, hogy miért van sírhatnékom.

– Lettie – suttogta Travis a csendes szobába.

– Ne – könyörögtem. Nem álltam készen erre az egészre. Még mindig dühös voltam, amiért lehallgatta a telefonjaimat, és az üzlete miatt. Nem álltam készen arra, hogy a testem megteljen szükségletekkel.

A Travis iránti szükségletemmel.

Nem, még mindig nem voltam hajlandó engedni.

Megtöröltem a szemem, és megfordulva felkaptam a vizem, és megittam. Megköszörültem a torkomat, majd megkérdeztem: – Mi lesz vacsorára?

Beletúrt a hajába, és felsóhajtott. – Sült hús.

Mindig is szeretett főzni, még akkor is, amikor a lepukkant lakásában élt a szaros haverjaival.Ő volt a többiek főszakácsa, és nagyon szerettem oda járni, bármit is készített.Ha erre gondoltam, eszembe jutottak azok az idők, amikor kettesben voltunk a lakásában. Mivel én még nagyobb szarfészekben laktam, szerettem átmenni, amikor a lakótársai nem voltak otthon, és úgy tenni, mintha egyedül élnénk a lakásban.

– Jól hangzik és az illata is nagyon jó.

Lágyan elmosolyodott. – Hamarosan készen lesz.

Travis úgy tekintett rám, mintha én lennék az élete végéig tartó boldogság.

De miért?

Igen, csodálatos volt annak idején a kapcsolatunk, de hogy gondolhatta ezt még mindig így? Miért mondta ezt a lányának?

Félretéve ezeket a gondolatokat, újra helyet foglaltam és bólintottam. – Hm, hatalmas ez a ház kettőtöknek.

Kuncogott, miközben megnézte a sültet. – Igen, az. De Izzyt egy kastélyra emlékeztette, amikor elkezdtünk lakást keresgélni. Amikor felragyogott az arca tudtam, hogy ez az igazi. Imádjuk a környéket, a nyugalmat, és reméltem, hogy amikor Izzy jövőre iskolába megy, jobban fogja élvezni, mint a városi iskolákat.

– Most óvodába jár?

A férfi hátradőlt a padon, és bólintott. – Igen. Hetente néhány napot. Trisha már Ballaratban lakott, így segít nekünk, amikor én a munkámmal vagyok elfoglalva. Bár igyekszem a legtöbbször mindent én csinálni.

Fogadok, hogy az óvónő imádta, amikor Travisment.

Égett a gyomrom.

Magamnak sem akartam bevallani, hogy féltékenységet érzek.

– Gyönyörű lányod van.

Melegséggel telt meg a szeme. – Igen.

Mindketten a bejárat felé néztünk, amikor apró lábak nagyot csattantak a padlón.

– MissViolet – kiáltotta Izzy a konyhába lépve. – Látnod kell a szobámat. Mindenhol tündérek vannak. – Megragadta a kezemet, és megrántotta. – Gyere, nézd meg!

Travis kuncogott. – Mi lenne, ha vacsora után mutatnád meg neki, ha már úgyis elkészült?

Duzzogott, és bármit megtettem volna neki, de aztán elmosolyodott. – Oké, apa.

Apa.

Travis apa volt, és a velük töltött vacsora alatt megtudtam, hogy szigorú, ha kell, de egyébként a legédesebb apa, és a lánya ragyog a dicséreteitől, ugratásaitól, és minden szavától. Őszintén szólva nem hittem, hogy jól fogom érezni magam velük.

Aggódtam, hogy túlságosan elmerülök majd a saját gondolataimban, de tévedtem. Minden beszélgetésbe bevontak. Travis még akkor is cukkolt, amikor félrelöktem a babot, mert emlékezett, hogy régen is ezt csináltam, amikor még csak randiztunk, de remélte, hogy már kinőttem belőle.

Felhúztam az orrom. – Ez olyasmi, amit soha nem fogok kinőni.

– Ez azt jelenti, hogy nekem sem kell megennem a babomat? – kérdezte Izzy.

Travis megrázta a fejét. – Legalább négyet egyél meg.

A lány felnyögött. Ezért felvetettem: – Mi lenne, ha mindketten szenvednénk egy kicsit, és csak négyet ennénk meg.

Izzy lelkesen bólintott. Felvettünk egyet, és a szánkba dugtuk. Nem kezdett öklendezni, ahogy én akartam, de tartottam magam. Travis persze tudta ezt, és nagyot nevetett.

De aztán... Istenem, aztán, mivel tudta, hogy küszködöm, előbb az én tányéromból, majd Izzyéből is elvette a másik hármat, és megette helyettünk. Nem tudom, miért olvasztotta fel még jobban a szívemet amit csinált, de így volt.

Rám kacsintott. Izzy tapsolt és kuncogott.

Ezen az estén többet mosolyogtam és nevettem, mint amennyit már régóta nem.